Aranymorzsa

Legjobb receptes blogok

2016. április 25., hétfő

                                           Spenótos börek



Végre van már zsenge spenót. Vashiányos lévén, minden formájábanan megeszem, szó szerint legelem.
Ritkán készítek böreket, pedig imádom. Hát most belehúzok, spenótos biztosan lesz ezentúl sűrűn.


Hozzávalók:

  • 8 db réteslap
  • 45 dkg friss spenót
  • 40 dkg túró
  • 15 dkg bivaly mozzarella
  • 3 gerezd fokhagyma
  • bors
  • 1 ek. olvasztott vaj
  • 1 tojás sárgája
  • 1 ek. tejföl






Így készül:
A spenótot megtisztítjuk, és kevés olajon megpároljuk. Ezután leszűrjük, és felaprítjuk kicsit.
A túrót összetörjük, hozzákeverjük a spenóthoz, jöhet a zúzott fokhagyma, a só és a bors.
A réteslapokat kettesével egymáshoz toldjuk, hogy később feltudjuk majd tekerni. Körülbelül egy méter hosszú kígyó lesz majd belőle. Megkenjük a vajjal, utána a
réteslapra kenjük a masszát, majd rátépkedjük a mozzarellát. Óvatosan feltekerjük, nem baj ha megtörik néhol, később szépen összesül majd.
Csigaformába csavarjuk, és lekenjük a tojással elkevert tejföllel.
180 fokon, 20 percig sütjük.




































2016. április 21., csütörtök

                                            Padlizsántorta 




A minap elővettem a nyári ruháimat. Amikor a rövidnadrágok kerültek sorra... végem lett.
A fókaháj a télen felcsusszant. Az elhatározás megszületett: LE KELL FOGYNOM!!!
A mozgás mellett a legfontosabb, hogy mit eszem ezentúl. Ez az étel a mellett hogy diétás, finom, egészséges és egész nyáron nagyon olcsón elérhető.
Régi recept új formában.
 http://aranymorzsa.blogspot.hu/2015/05/padlizsantorony-alig-nehany-osszetevo.html










2016. április 19., kedd

                                           




                                           Kecskesajtos rúd

A kecskesajt egy igen intenzív ízű és illatú sajt. Lehet szeretni, vagy nem szeretni. Sajtos rudat még sosem sütöttem belőle, eddig...
Az első próbálkozásom alkalmával, egy jó érett, keményebb sajtot használtam. Nem kell túlzásba vinni, mert mint mondtam, intenzív...


Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt
  • 12.5 dkg vaj
  • 15 dkg reszelt kecske sajt
  • 2 tk. só
  • tejföl
a tetejére:
  • 1 tojássárgája
  • 5 dkg reszelt kecskesajt


Így készül:
A hozzávalókat összegyúrjuk annyi tejföllel, hogy közepes keménységű tésztát kapjunk.
Egy órát hűtőben pihentetjük, majd ujjnyi vastagra nyújtjuk. 
Derelyevágóval centi széles rudakat vágunk, tojással megkenjük és sajttal megszórjuk.
175 fokon aranysárgára sütjük.








2016. április 18., hétfő

                                   Málnás Duna-hullám kocka



Egyszerűen csak ki kell ürítenem a fagyasztott gyümölcsöket a hűtőből. Az ötletet ez adta a hagyományos, amúgy nagyon finom alap sütemény variálásához.
Tulajdonképpen, minden gyümölccsel kipróbálható, és valószínű a későbbiekben majd meg is teszem ezt.


Hozzávalók 20x30 cm-es formához:
A tésztához:

  • 5 tojás
  • 25 dkg cukor
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 1/2 dl víz
  • 30 dkg  liszt
  • 1/2 csomag sütőpor
  • 1 ek. kakaópor
  • 15 dkg málna
a krémhez:
  • 20 dkg málna
  • 1 dl víz
  • 10 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 1 dl víz
  • 15 dkg vaj
csokimáz:
  • 10 dkg vaj
  • 10 cukor
  • 2 ek. kakaó
  • 1 ek. tej

Így készül:
Az egész tojásokat felhabosítjuk a cukorral. Hozzákeverjük az olvasztott vajat, a vizet, majd a sütőporos lisztet.
Zsírpapírral bélelt magas falú formába kanalazzuk a tészta egyik felét, a másik feléhez hozzákeverjük a kakaót.
A fehér masszára rákanalazzuk a kakaósat, meghintjük a málnával, és 170 fokra előmelegített sütőben 40 percig, de legfeljebb tűpróbáig sütjük.
A krémhez a málnát a cukorral és a vízzel felforraljuk, majd átpasszírozzuk. A deci vízzel elkevert pudingporral besűrítjük, és lehűtjük.
A puha vajjal felhabosítjuk a krémet, és a kihűlt süteményre simítjuk.
A csokimázhoz a hozzávalókat felforraljuk, majd lassú tűzön simára főzzük.
Amikor már kezd bőrösödni, rácsorgatjuk a süteményre.
Lehűtés után szeletelhetjük.







2016. április 15., péntek

                                             Túrógombóc



Az egyszerűség jegyében készült, istenien finom, légiesen könnyű túrógombóc.


Hozzávalók:

  • 45 dkg tehéntúró
  • 6 tojás
  • 4 ek. búzadara
  • 2 cs. vaníliás cukor
  • 1 citrom héja
  • tejföl és
  • porcukor ízlés szerint

Így készül:
A túrót jól összetörjük, és elkeverjük a vaníliás cukorral, a tojások sárgájával, a búzadarával. Lereszeljük a citrom héját és azt is hozzáadjuk. Így egy órát állni hagyjuk, hogy a búzadara kellően megdagadjon.
A tojásfehérjéből kemény habot verünk, és óvatosan a masszához keverjük.
Forrásban lévő vízben egy-két perc alatt kifőzzük a kanállal megformázott gombócokat.
Tejföllel és porcukorral tálaljuk.








2016. április 14., csütörtök

                                  Tepertőkrémes rózsakenyér




A helyzet az, hogy töpörtyűs pogácsát akarok sütni jó néhány napja. Valahogy ez nem jött össze, talán mert más is járt a fejemben.
Egy ideje nézegetem a rózsakenyér recepteket, amit szerettem volna a saját szám íze szerint ízesíteni.
A töpörtyű már le volt darálva, a többi adta magát. Had szóljon...

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 2,1 dkg élesztő
  • 1,5 dl tej
  • 1,5 dl víz
  • 1 tk. cukor
  • 3 ev. olaj
  • 1 tk. só
a töltelékhez:
  • 20 dkg töpörtyű
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1,5 ek. dijoni mustár
  • bors




Így készül:
Az élesztőt felfuttatjuk a cukros tejben. A lisztet átszitáljuk, hozzáadjuk az élesztőt, langyos vizet, olajat és sót és laza tésztát dagasztunk. Ha nem elég laza a tésztánk, adhatunk még vizet hozzá, hiszen nincs két egyforma minőségű liszt.
Pihentetjük, míg duplájára kel a tészta. Jól átgyúrjuk, és kelesztjük még 15 percig.
Addig elkészítjük a tölteléket: ledaráljuk a töpörtyűt és a hagymát, hozzákeverjük a mustárt, sózzuk, borsozzuk.
A megkelt tésztát kinyújtjuk, elsimítjuk rajta a krémet, majd feltekerjük.
Felvágjuk 6 részre, és kerek formába rakjuk a tekercseket. Az oldalukat megkenjük olajjal, hogy amikor megsült a kenyér, szépen szétszedhető legyen. Letakarjuk és fél órát pihentetjük.
A sütő aljába tűzálló tálba meleg vizet teszünk, és 170 fokra előmelegítjük.
40 perc alatt megsütjük a kenyeret.






2016. április 12., kedd

                                     Zöldbabos sertésragu



A kedvenc leveseim egyike a raguleves. Szinte mindegy milyen húsból készül, nagyon kedvelem. A hús milyensége, jelleget ad a levesnek, a zöldségekkel olyan jól variálható, a levesbetéttel pedig gazdagítjuk az ételt.


Hozzávalók:

  • 40 dkg sertéslapocka
  • 25 dkg leveszöldség
  • 1/2 üveg zöldbab
  • 6 fej gomba
  • 3 ek. olaj
  • 1 ek. liszt
  • csokor petrezselyem
  • 1 citrom leve
  • bors
a galuskához:
  • 1 tojás
  • liszt amennyit felvesz, hogy híg nokedlitészta legyen
  • 4-5 szál petrezselyem
  • pici só

Így készül:
A felkockázott húst megpirítjuk az olajon. Rádobjuk a felaprított zöldségeket, gombát, a babot, megszórjuk a liszttel, elkeverjük és felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje.
Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a felaprított petrezselymet. 
Főzzük amíg a hús megpuhul, beleöntjük a citromlevét, és dúsítjuk a petrezselymes galuskával.









2016. április 10., vasárnap

                                             Bögrés csokis




Itt a tavasz! Fűnyírás, kertrendezés, csupa izommunka, csupa idő és energiaveszteség.
Kevés idő a sütésre, sok kalória a jó munkához.
Sok-sok csoki, ez jár annak aki derekasan tolja a fűnyírót, és forgatja az ásót: tehát nekem.

Hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához:

  • 2 bögre liszt
  • 2 ek. kakaópor
  • 1 cs. sütőpor
  • 1 tábla étcsokoládé
  • 2 tojás
  • 4 ek. szilvalekvár ( hígabb )
  • 1 bögre tej
  • 1,5 bögre cukor
a csokiöntethez:
  • 2, 5 ek. cukor
  • 1 dl tej
  • 15 dk étcsokoládé
  • 5 dkg vaj
  • 1 dl tejszín









Így készül:
Összekeverjük a száraz összetevőket a felaprított csokival együtt. A tojást habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a lekvárt és tejet. Az egészből sima masszát készítünk, és kivajazott kapcsos tortaformába kanalazzuk.
160 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütjük, de tűpróbával ellenőrizzük. 
Az öntethez a cukrot a tejjel tűzre tesszük a vajjal és felkockázott csokival. Addig főzzük, míg buborékozik, ekkor jöhet a tejszín is.
A süteményhez melegen kínáljuk.












2016. április 5., kedd

                                     Vasalt krumplilángos




A hétvégén Szerencsen voltunk a kutyáinkkal, kutyakiállításon.
Nagyon jól sikerült, hisz az egyikük első helyen végzett, és megkapta a legszebb kankutya helyezést is. Szóval nagy volt az öröm.
Az út hosszú volt, a program végére kellőképp megéheztünk. A kiállítás helyszíne  a Szerencsi vár volt, gyönyörű környezetben, csodás időben.
Mindenféle magyaros finomságot árultak, az én választásom pedig a vasalt krumplilángosra esett.
Nem is bántam meg, bár akkora volt, alig bírtam megenni. Helyben eldöntöttem, ezt ki kell itthon is próbálnom! Előkotortam hát a régi szenes vasalót, kivikszoltam, és nekiláttam.
Sűrűn nem dicsérem a kezem munkáját, most viszont el kell ismernem, finomat alkottam.
Azért ha nincs vasalónk, ne essünk kétségbe! Betehetjük a lángost egy melegszendvicssütőbe. 






Hozzávalók 4 főre:
a tésztához:

  • 3 db nagyobb burgonya
  • 30 dkg liszt
  • 12 ek. zsír
a töltelékhez:
  • 30 dkg füstölt sonka
  • 2.5 dl tejföl
  • 2 fej lila hagyma
  • 20 dkg reszelt sajt

Így készül:
A burgonyát megpucoljuk, felkockázzuk, és sós vízben puhára főzzük. Megvárjuk, amíg kihűl és összetörjük. A többi hozzávalóval jól összegyúrjuk és becsomagolva a hűtőbe tesszük.
A sonkát apró kockákra vágjuk, és serpenyőben megpirítjuk. A  hagymát szintén kockákra vágjuk, a sajtot lereszeljük.
Most jöhet a mutatvány. Kivesszük a tésztát a hidegről, darabokat tépünk belőle, és ezeket kerekre nyújtjuk. Ha vékonyra nyújtjuk, jó ropogós lesz, ha pedig vastagabbra akkor olyan jó beleharapós.
Ezt is, azt is szeretem, most viszont vékonyra készítettem.
A korongokat, amik egyébként közepes fedő nagyságúak, mindkét oldalán platnin vagy grill lapon megsütjük. 
Ha van sparheltünk, akkor pedig istenkirályok vagyunk!
Megkenjük a tejföllel az egész lángost. Gondolatban félbehajtjuk,megszórjuk sajttal, jöhet a sonka, a hagyma, majd megint a sajt. Most tényleg félbehajtjuk, és jöhet a felforrósított vasaló. Rátesszük a lángosra, és jól megnyomatjuk had olvadjon a sajt.
A dicséret nem marad el!